A múlt szele

2017.08.19

Ma Grábócon voltunk. Néhány hete hívott apám, hogy valamiféle elszármazottak találkozója lesz ma Grábócon, és szeretnének elmenni, ugye elviszem. Természetesen igent mondtam. Nemcsak azért, mert nehezen közlekednek, és minden olyan bonyolult, hanem azért is, mert vonz ez a hely. Apám ide járt iskolába, sokszor emlegeti a Tillmann tanár urat, aki megtanította őket írni, olvasni. Amikor gyerek volt, nagyszüleimmel és két testvérével itt laktak. Öten fejezték be az általános iskolát egyszerre. Nagyon kis faluról van szó, ami még most, 2017-ben is egy kicsiny gyöngyszem, néhány lakossal a Szekszárdi-dombság nyugati részén.  A legközelebbi város Bonyhád, és a szomszéd település, amely földúton az erdőn át is megközelíthető, Szálka. Majd erről is mesélek. 

Reggel 9-re értünk a faluba, ahol már gyülekeztek az emberek. Mivel én csak a fuvaros voltam, indultam is tovább, miután a szüleim kiszálltak az autóból. Azt azonban semmiképp nem hagytam volna ki, hogy a szerb ortodox templomot megnézzem, ezért szép lassan gurulni kezdtem a kis falu szűk utcáján. Néhány éve ugyanis jártam már itt, és akkor nagyon megfogott a hangulat. 

Ahogy gurulgattam, egyszercsak a barátom meglátott egy táblát, amely balra, a temető irányába mutatva jelezte, hogy arra találom a Mária kilátót. Nem véletlenül nem emlékeztem az objektumra, hiszen két évvel ezelőtt adták át. Lelassítottam, visszagurultam kicsit, és arrafelé vettem az irányt. Felkaptattam a meredek, szűk úton a temetőig. (Már ekkor tudtam, hogy itt is körül fogok nézni.) Letettem az autót és gyalog mentünk tovább a nyilak jelezte, meredek úton. Nem kell sokat gyalogolni, hogy felérjünk a kilátóig, ezért bárkinek ajánlom, nyugodtan induljon neki, mert fel fog érni, és le is tud jönni könnyedén. 

A kilátó tetejéről szép kilátás nyílik a falura és a környező tájra. Érdemes felmenni, és körülnézni innen. Mellette igényesen kialakított pihenő- és főzőhely van a kirándulók, idelátogatók részére. A terület rendezett, érezhetően karbantartott volt. 


Visszafelé, amikor leértünk a temetőig, természetesen elindultam befelé, hogy felkutassam az őseimet. Nemrégiben kértem édesapámat, hogy meséljen a család történetéről, hiszen semmit nem tudtam, csupán annyit, hogy Békés megyéből származunk. Édesapám Sarkadon, nagyapám Vésztőn született. De akkor hogy kerültünk mi ide, Tolnába?- mindig foglalkoztatott ez a kérdés. És tudom, hogy vannak itt a környéken rokonaink, és azt is, hogy ott is maradtak, de miért szakadt ketté a család? Édesapám igyekezett összeszedetten elmondani, amit tud, én pedig igyekeztem megjegyezni a lényeget, de nem biztos, hogy maradéktalanul sikerült. Ezt most nem is próbálom meg részletesen felidézni, majd egyszer összeszedem. 

Végül ott álltam a dédnagyapám sírjánál, aki született 1879-ben, 98 évvel azelőtt, hogy én a világra jöttem. Ez olyan fura érzés. Hogy ez az ember, akit ez a sírhalom rejt, a dédnagyapám volt. Tőle (is) származom. Vajon milyen ember volt? Vajon örököltem tőle valamit? :-) (tulajdonságra gondolok természetesen)

Szóval ott állok, felesége "... Istvánné" néven felvésve a sírkőre. De azt hiszem, ő a második feleség, akit talán valamilyen (Tót?) Zsuzsannának hívtak. Hirtelen nem is tudom, hogy a vér szerinti dédnagyanyámnak mi is volt a neve, de az biztos, hogy sok gyereket szült a dédapámnak, köztük egy Sándor nevűt, aki végül az én nagyapám lett. Aztán 40 évesen beleszeretett egy csendőrbe, és elváltak. A gyerekeket "elosztották", nagyapám az édesapjával maradt. A kicsik maradtak az anyjukkal. 

Mindenesetre érdekes történet. Aztán dédapám újraházasodott, ebből a házasságból is születtek gyerekek, de ők nagyapámnak így már csak a féltestvérei voltak. Még Margit néni él a testvérek közül, ő egy későn született kislány volt, dédapám már talán 60 éves volt, amikor a felesége várandós lett, azt gondolván, hogy a változókorba lépett. Nem ismerem Margit nénit, pedig innen 30 km-re él. De ami késik, nem múlik, talán lesz még alkalom megismerkedni. 

Most kérek mindenkitől elnézést, akit megemlítek a történetben, hogy nem kértem engedélyt. Remélem senkit em bántok vele, és mindenki jószívvel olvassa és gondol vissza a múltra. 

Több ismerős nevet is láttam a fejfákon, például nagymamám kishúgát, Margit nénit. Férjével együtt, akit sajnos nem ismertem. Aztán apukám keresztapjának, Péter bácsinak a sírját is megtaláltam, akit még volt szerencsém személyesen is ismerni. 

Tovább mentünk a templomhoz. Bár még nem volt egészen tíz óra, és a nyitvatartás szerint akkor nyit, találkoztunk egy nagyon kedves segítőkész férfivel, aki beinvitált minket. Elmondta, hogy a templom melletti kis épületben igazi forrásvíz folyik a kútból. 8°C fokos és iható. Ez nem hagyhattuk ki, megkóstoltuk. 

Innen egyenesen a templomhoz indultunk. Kívül belül nagyon szép állapotban van. A külső restaurálást néhány éve fejezték be, korábban a 80-as, 90-es években került sor a belső felújításra. Ahogy beléptünk, megcsapta orrunkat a tömjénfüst illata. A férfi mondta, hogy előzőleg épp szertartás volt, emiatt érződik még mindig ilyen intenzíven az illat. A templomot eredetileg 1586-ben építették, de akkor az még csak egy fatemplom volt. Majd a török hadjáratok és a Rákóczi szabadságharc alatt is sérült az épület. A jelenlegi templom immár a negyedik változat. Idegenvezetőnk elmondta, hogy kevés ilyen jószándékú, adakozó közösséget ismer, mint a szerb ortodox emberek. Minden évben búcsút tartanak itt, Grábóc régóta és a mai napig is ismert búcsújáró hely. Ilyenkor a szerbek megvendégelik a látogatókat. Egy erre kialakított kültéri helyszínen étellel-itallal ünnepelnek. 

A templom érdekessége még, hogy ezekben a templomokban két külön helyiség van. Az erősségeknek és a gyengeségeknek. Azaz a férfiak termében szertartás alatt nő nem tartózkodhat. Nekik külön teremben kell tartózkodniuk. A legenda szerint mivel a férfiakkal együtt tartózkodhattak a gyerekek a templomban, a férfiak nevelték is a gyereket, és amikor fegyelmezni kellett őket, így az anya nem tudott közbeavatkozni a csemetéje "érdekében". Hm... nem túl vidám történet. 

A templom mellett áll a kolostor, ahol a régi időkben a szerzetesek éltek. Egy ideig szociális otthonként működött, majd ismét kolostor lett belőle. Néhány évig két apáca élt itt, illetve egy fiatal és egy idős szerzetes is.

Mutatok néhány fotót: 

Grábócról még annyit, hogy itt éltek a nagyszüleim. Nagyapám, Sándor, aki örök gyerek maradt. Mindig volt ideje és kedve velünk játszani. Lábával integetett, amikor lefeküdni készültünk, és ő is bedobta a nevét a sorsolós kalapba, hogy aznap épp ki mosogat. Őt húztuk ki. :-) Mindig jött hozzánk, akár kismotorral, akár busszal, de jött. Olyan nyugalmat árasztott, ami elmondhatatlan. Engem csak úgy hívott: Kislány. 

Nagyanyám Juliska, aki szigorú volt, és "pattogós". Öregapám néha azt mondta rá, hogy nem is Soós (ez volt a vezetékneve), hanem paprikás. :-) Megvolt neki is a maga kis élettörténete, de amit nagyon megjegyeztem, hogy az édesanyja negyven évesen meghalt. A kishúgát úgy nevelte, mint a saját gyerekét, és voltak még öccsei is, akiket szintén neki kellett nevelgetni. 

Három gyerekük született, édesapám, István, nagybátyám, Sándor és nagynéném, Juli. 

Amikor aztán Juli Kisvejkére férjhez ment, nagyanyám ment utána. Én már úgy ismertem meg a nagyszüleimet, hogy Kisvejkén éltek. Ott van a síremlékük is. 


Aztán hazafelé vettük az irányt, de megkérdeztem a barátomat, aki nem járt még a környéken, hogy szeretne e még szépet látni, mert akkor egy másik útvonalon viszem haza. Illetve nemcsak a látnivalók, de újra a múlt és az emlékek miatt is erre vettük az irányt. Elindultunk hát Szálka felé. Mőcsényen keresztül vezetett az utunk, majd balra kanyarodva, nemsokára megláttuk a Szálkai tavat. Ez a tó, mint megtudtam völgyzárógátas dombvidéki víztározó. Felülete 57 hektár. A horgászok kedvelt helye. A múlt héten épp triatlonversenyt tartottak a helyszínen. Zárójel bezárva.

Megálltunk egy helyen, lesétáltunk a partra. Apukám szokta mesélni, hogy ő ezen a területen legénykorában még kukoricát kapált. Tehát a tó története nem túl régi, bár a neten a kialakulására vonatkozó részletes információkat nem találtam. Azt azonban sikerült kiderítenem, hogy a tározó kialakítását 1978-ban kezdték meg. Édesapám pedig 1972-ig élt a faluban. 

Szálka település egyébként közkedvelt nyaralóhely, ahol számos falusi vendéglátóhely és panzió áll rendelkezésre. Igényes éttermek, és szépen kialakított strand várja az érdeklődőket. Azt ugye mondanom sem kell, hogy itt áll a "viágrekord gímbika" bronzszobra. Aki még nem találkozott vele, feltétlen jöjjön el Szálkára! 

Tovább utazva még egy látványosságot ígértem a barátomnak. Mégpedig Szekszárd felé haladva a Maus kápolnánál volt a következő állomás. A kápolnát a Mayer család építtette 1891-ben, majd 1993-ban került sor a restaurálásra. Műemléki védelem alatt áll. Tiszta időben belátható innen Őcsény, Decs, Sárpilis, tehát maga a Sárköz, egészen a Dunáig. 

Aztán hazafelé vettük az irányt, és egyszeriben összecsapott bennünk a múlt és a jelen, ahogy ráhajtottunk az M6 autópálya néhány éve elkészült alsó szakaszára és élményekkel gazdagodva utaztunk haza. :-) 

Üdv: Birizga

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el